Háromszázmilliót csalt ki, nyolc évet kapott egy férfi Mohácson

Jogtudor - 2021-09-17

Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt a Mohácsi Járásbíróság egy férfit, aki 2008 és 2010 között huszonkét sértettől csaknem 300 millió forintot csalt ki. Az ítélet nem jogerős.

A Pécsi Törvényszék pénteki közleményében azt írta: a vádlott 2008 januárja és 2010 októbere között egyéni vállalkozóként, később az általa képviselt gazdasági társaság útján közvetítői tevékenységet látott el egy biztosításközvetítéssel foglalkozó alkuszcég nevében.

A férfi kizárólag az alkuszcég által kínált biztosítási lehetőségeket ajánlhatta az ügyfeleknek, nem volt jogosultsága arra, hogy az ennek során megkötött biztosítások fejében az ügyfelektől pénzt vegyen át vagy adjon át nekik.

A vádlott ügyfelei bizalmát kihasználva a sértetteket megtévesztette, célja a pénzük megszerzése volt, az átvett összegeket saját céljaira, illetve tartozásainak kiegyenlítésére fordította.

A férfi huszonkét sértettnek összesen több mint 290 millió forint kárt okozott.

A járásbíróság a férfit - egyebek mellett - különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett, csalás többrendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt nyolc év börtönre és több mint 200 millió forintos kártérítésre ítélte, vagyonelkobzást rendelve el ellene.

Az ítélet nem jogerős.