Kártérítési pert indított az Il Ferro ellen a károsultak egy része

Jogtudor - 2007-10-19

Kártérítési pert indított az Il Ferro ellen több mint száz károsult, amiért az autóreklámmal foglalkozó cég február óta nem fizet; a keresetlevelet - amelyben a felperesek azt szeretnék elérni, hogy az Il Ferro fizesse vissza a befizetett díjakat, valamint kapják meg a megígért havi összeget, késedelmi kamattal együtt - pénteken nyújtották be a Fővárosi Bíróságra.

Bense László ügyvéd elmondta, a keresetlevél 102, pertársaságot alakított károsult keresetét tartalmazza az Il Ferro ellen. A nyolcezer sértettből ők jelentkeztek, és ők tudták dokumentálni egyértelműen, szerződéssel, befizetési pénztárbizonylattal, hogy a szerződést megkötötték és hajlandóak a kártérítési perben részt venni - mondta az ügyvéd.

mti