- Korrupció miatt vádat emeltek egy sikkasztásért nemrég elítélt budapesti férfi ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.
Azt írták, hivatalos személyi jelleg és vesztegetés színlelése, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés és más korrupciós, valamint vagyon elleni bűncselekmény miatt emelt vádat négy ember ellen a Fővárosi Törvényszéken.
A többszörösen büntetett előéletű budapesti férfi 2014 környékén azért, hogy másoktól rendszeresen jogtalanul pénzt szerezzen, az ismeretségi körében valótlanul azt terjesztette el magáról, hogy jogász végzettségű és ügyvédként dolgozik. A férfi valójában nem rendelkezett felsőfokú végzettséggel és nem volt jogosult doktori cím viselésére sem - ismertette a főügyészség.
A vádirat szerint a férfi azt állította, hogy befolyásos rendőrségi és politikai kapcsolatokkal rendelkezik, és az általa ismert hivatalos személyek megvesztegetése révén bármilyen hatósági eljárást képes befolyásolni.
A tájékoztatás szerint a férfi 2014-2021 között kapcsolatba lépett több olyan vállalkozóval, akik egy gazdasági társaság felé fennálló követelésüket kívánták - akár jogellenesen is - visszaszerezni, továbbá olyan vállalkozókkal is, akikkel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtt büntetőeljárás volt folyamatban.
Hozzátették: a férfi valótlanul azt a látszatot keltette, hogy országgyűlési képviselőt, államtitkárt és egy minisztert veszteget, egy esetben pedig magát a miniszter fedett nyomozójának adta ki.
A korrupciós bűncselekmények mellett a férfi egy budapesti székhelyű gazdasági társaság vezetőjeként, a cég bankszámlájáról több magáncélú utalást indított és ezzel a rábízott cégvagyonból több mint 33 millió forintot eltulajdonított.
A többi vádlott a vesztegetési pénzt átadta, illetve ígéretet tett az átadásra a férfinak abban a tudatban, hogy azzal hivatalos személyeket befolyásol - ismertette a főügyészség.
A közlemény szerint a férfinak az elkövetett bűncselekményekből 133 millió forintja származott, ebből- különböző kényszerintézkedésekkel - mintegy 109 millió forint elkobzott a rendőrség.