Kúria: nem sértett jogszabályt a Hortobágyi Nemzeti Park

Jogtudor - 2017-09-13

- A Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor.

A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság, szeptember 5-én ismét megállapította, hogy a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítélete szabályosan és helytállóan foglalt állást a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága által lefolytatott haszonbérleti eljárások és annak nyomán megkötött haszonbérleti szerződések érvényessége ügyében.


Ez alapján a bírói fórumok egységesek abban, hogy a HNP jogszerűen és szabályosan járt el a haszonbérleti szerződés megkötésére irányuló pályázati eljárás során, nem sértett jogszabályt, nem kerülte meg azt, és a megkötött haszonbérleti szerződések nem ütköznek a jó erkölcsbe.

2014 decemberében több, a haszonbérbeadási pályázati eljárásban nem nyertes pályázó kezdeményezett peres eljárást a Hortobágyi Nemzeti Park és a nyertes haszonbérlő ellen a haszonbérleti szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében.

A Debreceni Törvényszék lefolytatta a bizonyítási eljárást és mind a négy esetben elutasította a felperesek keresetét. Az ítéletek ellen a felperesek fellebbezést nyújtottak be. A Debreceni Ítélőtábla elutasította a felperesek fellebbezését és jogerős ítéletével helyben hagyta a Debreceni Törvényszék döntéseit, melyek mindegyike megállapította, hogy a HNP és a nyertes pályázó a pályázati eljárás és a szerződéskötés során nem sértett jogszabályt, nem kerülte meg azt és a megkötött haszonbérleti szerződések nem ütköznek jó erkölcsbe.

A felperesek felülvizsgálati kérelme kapcsán a Kúria ezeket a döntéseket hatályban tartotta.