- A holland kormány eddig több mint 166 millió eurót költött a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt maláj utasszállító repülőgép tragédiájával kapcsolatos ügyek kezelésére - derült ki a holland számvevőszék friss jelentéséből.
Az összeg többek között a válságkezelésre, a holttestek hazaszállítására, az elkövetők utáni nyomozásra és bíróság elé állítására fordított kiadásokat tartalmazza.
A malajziai légitársaság MH17-es, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépe 2014. július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában, a fedélzetén tartózkodók többsége - 196 utas - holland állampolgár volt. Az esetet vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a gépet az orosz fegyveres erők Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi rakétadandárjához tartozó Buk típusú légvédelmi rakétarendszerről lőtték le szakadár területről.
A holland számvevőszék a kormány kérésére részletes leltárt állított össze az összes érintett kormányzati szervezeti egység és ügynökség költségeiről. A kormány a leltárt jogi eljárásokban akarja felhasználni, hogy Oroszországot felelősségre vonja az incidensből eredő összes kiadás miatt.
A jelenlegi költségleltár, amelyet a számvevőszék évente frissít, a katasztrófa napjától 2022 végéig tart. A katasztrófa után a kormány azonnal megkezdte a válságkezelést, ami összesen 8,6 millió euróba került. Az áldozatok holttesteinek azonosítására valamint Ukrajnából Hollandiába való szállítására 31,6 millió eurót fordított a kormány.
A legnagyobb, 53 millió eurós költségtételt a baleset kivizsgálása és az elkövetők után folytatott nyomozás jelentette. Az első négy gyanúsított ellen indított büntetőeljárás további 34,1 millió euróba került. Egy hágai bíróság két orosz és egy ukrán állampolgárt távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt.
A holland kormány emellett 8,1 millió euróval járult hozzá a tragédiáról való megemlékezésekhez, 5,7 millió euróval, az üggyel kapcsolatos nemzetközi eljárásokhoz, és a túlélők hozzátartozónak támogatásához. További 1,6 millió eurót fordítottak többek között az információk archiválására, a konfliktusövezetek feletti repülés vizsgálatára, és magára számvevőszéki költségleltárra is.
A számvevőszék hangsúlyozta, hogy 2022 vége óta még több költség merült fel, és további kiadások várhatók a jövőben is