Megjelent a Magyar Közlönyben a védekezésről szóló törvény

Jogtudor - 2020-03-31

Megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. A törvény keddtől hatályos, hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt. A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.

A kormány a veszélyhelyzetben - a törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken túl - az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálásáért rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. Ezt a jogkörét - szükséges és arányos mértékben - a humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, elhárítása céljából gyakorolhatja - rögzíti a hétfőn az Országgyűlésben sürgőséggel megszavazott jogszabály.

A veszélyhelyzetben a kormány az alaptörvény vonatkozó bekezdése szerinti rendeleteinek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbíthatja.

A törvény az Alkotmánybíróság folyamatos működésének biztosításával és választásokkal kapcsolatos rendelkezéseket is tartalmaz. Kiegészül a büntetőtörvénykönyv is a járványügyi védekezés akadályozására, valamint a rémhírterjesztésre vonatkozó szabályozással.