Megölte az édesanyját – legkorábban 25 év múlva szabadulhat

Jogtudor - 2019-05-08

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 decemberében S. I. vádlottat emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott évek óta haragos viszonyban volt a vele egy háztartásban élő, 80 éves édesanyjával. 2017 júliusában, amikor az ittas állapotban lévő vádlott hazaért, az édesanyja a családi ház mögötti nyári konyha teraszán, a fotelban ült.

A vádlott egy seprű nyelével és ököllel fél órán keresztül bántalmazta, majd egy késsel nyakon szúrta a sértettet. Ezt követően a vádlott elindult kifelé az udvarról, miközben egy rongyba törölte a véres kezét, és a tőle két méterre álló szomszédok hallatára közölte, hogy „elvágtam a torkát”, majd megnyugodva visszament a ház udvarára.

A férfi a rendőrök kiérkezésekor azt ismételgette, hogy „megérdemelte”.