Elfogadta Orosháza képviselő-testülete a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz), megválasztotta az alpolgármestert és a bizottságokat keddi ülésén.
Az önkormányzati törvény szerint ezt legkésőbb az alakuló ülést követő ülésen kellett volna megtenni, ám a csaknem 26 ezer lakosú, dél-békési városban októbertől mostanáig nem volt meg a szükséges kompromisszumkészség a 14 tagú testületben. Emiatt a Békés Vármegyei Kormányhivatal több törvényességi felhívást is küldött az önkormányzatnak.
A keddi ülésen első napirendi pontként - elfogadva a helyi Fidesz-frakció módosító javaslatait - egyhangúlag elfogadták, hogy csak egy társadalmi megbízatású alpolgármestert választanak. Korábban két főállású és egy társadalmi megbízatású alpolgármester volt a városban; a polgármester egy főállásút szeretett volna.
A módosítás értelmében a polgármesternek utólag be kell számolnia mind a bizottságoknak, mind a testületnek a pénzügyi kötelezettségvállalásokról.
Raffai János (Válaszd Orosházát!-DK-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Zöldek) polgármester ezután társadalmi megbízatású alpolgármesternek jelölte Gulyás-Szabó Krisztinát (Közösen Orosháza Városáért), akit azonban a titkos szavazáson csak négyen támogattak, nyolc nem szavazat és két tartózkodás mellett.
Ezután a városvezető új alpolgármester-jelöltet nevezett meg: Vokanics Máriát (Válaszd Orosházát!-DK-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Zöldek) 13 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett megszavazták. Vokanics Mária letette az esküt is.
Az ügyrendi és tulajdonosi jogokat gyakorló bizottság élére a polgármester eredetileg Vokanics Máriát jelölte, akit időközben társadalmi megbízatású alpolgármesterré választottak, így helyette - a Fidesz-frakció módosító indítványa szerint - Szabó Ervin (Közösen Orosháza Városáért) lett a testület vezetője.