Módosul az elektronikus kereskedelmi törvény

Jogtudor - 2007-06-05

A tervek szerint még a nyár elején módosul az elektronikus kereskedelemről szóló törvény: a jogszabály ezt követően sem lesz liberálisabb, sőt, tételesen kimondja, hogy már az az elektronikus levél is tiltott, amelyik a címzett hozzájárulását kéri pl reklámok elektronikus továbbításához.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) informatikai szabályozási igazgatója elmondta: a törvény szövegét azért kell pontosítani, mert korábban több küldő úgy vélte, elektronikus levélben is kérheti a címzett hozzájárulását különböző kiadványok küldéséhez, és így egy adatbázist is létrehozhatott. A törvény viszont ma is tiltja a kéretlen elektronikus levelek küldését, amibe beletartozik az engedélyt kérő e-mail is.

mti