Moszkvai ingatlanügy - Megkezdődött a tárgyalás

Jogtudor - 2014-10-08

- A vádirat ismertetésével megkezdődött Magyarország moszkvai kereskedelmi képviselete épületének értékesítése miatti büntetőper szerdán a Budapest Környéki Törvényszéken. A vádlottak padjára akkori tisztségviselők kerültek: a moszkvai magyar nagykövet, a Külügyminisztérium államtitkára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, értékesítési igazgatója, valamint a cég három másik munkatársa.

 A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly májusi, a vádemeléskor kiadott közleménye szerint a moszkvai kereskedelmi képviselet épületének értékesítési eljárása 2005 októbere és 2008 márciusa között zajlott.

A vád szerint a volt moszkvai nagykövet 2008. március 14-ei dátummal, felettesei tudta nélkül írt alá adásvételi szerződést a Diamond Air társaság képviselőjével az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról. A szerződés szerint a vételár 23 millió 689 ezer 585 dollár volt, amelyből a vevő 2,4 millió dollárt korábban, 2005 decemberében kifizetett az eladónak, a fennmaradó több mint 21 millió dollárt pedig 2008. március 17-én utalta át a magyar államnak.

 A szerződés megkötése, teljesítése és bejegyzése folytán azonban az ügyészség szerint az államnak több milliárd forintnyi hátránya keletkezett, amely nem térült meg. A főügyészségi közleménye szerint ugyanis a moszkvai ingatlan egy 2008-as értékbecslés alapján több mint 108 millió dollárt ért.