A számítógéppel kiállított számla vevő felé e-mailen történő továbbítása

Jogtudor - 2006-12-30

Egyre gyakoribb azon adózói gyakorlat, amely szerint az egyébként számítógéppel előállított számlát kizárólag elektronikus úton küldik meg a vevő felé. Ugyanakkor a számítógéppel kiállított számla papír alapú előállításától eltekinteni semmilyen esetben nem lehet.

A számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. §-a alapján számlát papíralapon és elektronikus úton lehet kibocsátani.

 

A papíralapú számlát nyomtatványt értékesítőtől vásárolt számlatömbben szereplő bizonylat kézzel vagy nyomdai úton történő kitöltésével, vagy egyébként – a Rendelet arra vonatkozó szabályai szerint – számítógéppel lehet kiállítani.

 

A Rendelet 1. § (6) bekezdés b) pontja úgy rendelkezik, hogy számítógéppel előállított számla az, amelynek szigorú számadás alá vonása megvalósul oly módon, hogy a program – beleértve az alaki hibás, vagy tartalmilag rontott, illetve megsemmisült vagy elveszett számla esetét is – kihagyás és ismétlés nélkül biztosítja a sorszámozást, és a másolatok alapján a hiánytalan elszámolás biztosított. Ez utóbbi feltétel teljesüléséhez a számla összes példányának egymás utáni nyomtatással történő előállítása esetében a gépi programnak biztosítania kell a példányok sorszámozását, több példányos összeszerelt, előnyomás nélküli számla esetén pedig fel kell tüntetnie azt, hogy a számla hány példányban készült.

 

A Rendeletnek a számítógéppel előállított számlára vonatkozó – idézett – szabályozásából következik, hogy a számítógéppel előállított számlának minden példányát papír alapon ki kell nyomtatni.

 

Ezen túlmenően a papír alapon előállított számlának elemi és fogalmi feltétele, hogy a fizikai valóságban, papír alapon realizálódjék.

 

Mindezek alapján jelenleg nincsen jogszabályi lehetőség arra, hogy a számítógéppel előállított számla a vevő részére pusztán elektronikus formában kerüljön továbbításra, azt a vevő felé papír alapú formában kell eljuttatni.

 

A fentiekből következik, hogy a számítógéppel előállított, de nem a vonatkozó jogszabályi feltételek szerint nyomtatott, továbbított számlák adóigazgatási azonosításra nem alkalmasak, így azokra nézve adólevonási jog nem gyakorolható.

 

Ettől függetlenül természetesen elektronikus úton előállított számla kibocsátására egyebekben az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével lehetőség van.

 

(PM Forgalmi Adók, Vám és Jövedéki Főosztály 14.929/3/2006. – APEH Adójogi Főosztály 8990384454)