Nyolc év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki halálra kínozta élettársát

Jogtudor - 2021-02-19

Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen azt a férfit, aki rendszeresen és durván, puszta kézzel bántalmazta az élettársát; a nő végül belehalt a sérüléseibe - közölte a törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes jelezte: a bíróság a férfit halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltését követően szabadulhat feltételesen. Az ítélet nem jogerős, ellene mind az ügyész, mind a vádlott és védője fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az elvált férfi hosszú évek óta egyedül élt Nagykerekiben lévő családi házában. Sem a közeli hozzátartozóival, sem pedig a lakókörnyezetében élőkkel nem tartott kapcsolatot.

A vádlott 2019 végén ismerkedett meg a sértettel, aki egyedülálló volt, és rövid idő után a férfi családi házába költözött. Attól kezdve élettársi kapcsolatban éltek.

A 38 éves nő alacsony termetű, vékony testalkatú, gyenge fizikumú volt, és pszichés betegséggel küzdött, amiről a vádlottnak is tudomása volt. A férfi erőszakos, öntörvényű, saját érdekeit és szabályait előtérbe helyező életmódja rövid időn belül meghatározóvá vált kapcsolatukban: a vádlott folyamatos kontroll alatt tartotta a sértettet, aki egyedül nem is közlekedhetett a településen.

A férfi agressziója 2020 elejétől fokozódott, rendszeresen és durván bántalmazta az élettársát. 2020. február 18. és február 20. között is puszta kézzel, brutálisan megverte a nőt. Egy ismeretlen szúró eszközzel is bántalmazta, amelynek következtében a nő testén 45 különböző sérülés keletkezett.

A vádlott által a sértett fején okozott sérülések jelentős mennyiségű és hosszú idejű vérzéssel jártak. Az asszony a vádlott durva és kitartó bántalmazásába belehalt. A férfi 2020. február 20-án reggel maga értesítette a helyi háziorvost, aki a helyszínen megállapította a sértett halálát.