Nem jogerősen nyolc év börtönre ítélt a bíróság egy 23 éves férfit, aki két tizenéves fiútól 1310 forintot vett el egy budapesti villamoson - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.
A férfi tavaly november 3-án délután a Móricz Zsigmond körtér megállójában várakozó villamoson figyelt fel a két kamaszra, majd leült velük szemben, és felszólította őket, hogy adjanak neki 2600 forintot, mert kábítószert akar vásárolni.
Mivel a férfi fenyegető fellépése és testi erőfölénye a fiúkban komoly félelmet keltett, egyikük felállt és adott 160 forintot a férfinak, aki a fiú kabátjának zsebeit tapogatva további pénzt követelt. A fiú ezért még ezer forintot adott át a férfinak, aki ekkor már azzal fenyegetőzött, hogy kés van nála. A megfenyegetett kamasz a következő megállónál le tudott szállni a villamosról.
A másik fiúnak már nem volt ideje leszállni a járműről. A rabló tőle is pénzt követelt, a fiú a fenyegetés hatására 150 forintot adott a férfinak, aki ezt kevesellte, ezért további pénzt követelt, miközben beszorította a kamaszt a sarokba és a zsebeit tapogatta. Ekkor azonban a villamos mozgása miatt a vádlott kibillent az egyensúlyából, amit a fiú kihasznált, és a támadóját megkerülve, az ajtóhoz ment. A vádlott megragadta a fiú ruházatát, hogy visszatartsa, de a kamasznak sikerült leszállnia a villamosról.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű 23 éves férfit két rendbeli rablás bűntettével vádolta. A Budai Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki és 8 év börtönbüntetésre ítélte, valamint elrendelte egy korábban, más ügyben kiszabott 2 éves, felfüggesztett börtönbüntetése végrehajtását is.