Öt szegedi kábítószer-kereskedő letartóztatását rendelte el a bíróság

Jogtudor - 2019-06-03

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak az öt férfinak a letartóztatását, akiket bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntette megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség.

Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn közölte, az ügyészi álláspont szerint a férfiak megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy tavaly és idén Szegeden bűnszervezetben terjesztettek kokaint, amfetamint és marihuánát.

A gyanú szerint a csoportot egy negyvenkilenc éves, szegedi férfi 2018 júliusa előtt szervezte meg, majd irányította. A kábítószert a szervezet másik két tagja szerezte be, majd mind az öt férfi részt vett az értékesítésben. A vevőkört a csoport folyamatosan bővítette, napi rendszerességgel árultak kokaint, amfetamint és marihuánát. A vevők részére a kábítószert raktározták, pontosan kimérték, csomagolták, majd átadták. A kábítószer-kereskedelemből szerzett bevételt ingatlanokba, gépjárművekbe, használati cikkekbe fektették.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett - 5-25 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - bűncselekménnyel gyanúsított terheltek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, és feltételezhető, hogy az eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekednének.

A végzés egy gyanúsított esetében véglegessé vált, négyen fellebbezést jelentettek be.