A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság - nem jogerősen - súlyos pénzbüntetést szabott ki egy orvossal szemben, aki valós vizsgálat nélkül igazolta, hogy egy "beteg" nem szállhat repülőgépre - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
A vádlott, egy 54 éves férfi, főorvosként rendelt egy budapesti ambulancián, amikor a Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálatot indított vele szemben annak ellenőrzésére, hogy - akár pénzt is elfogadva - hajlandó-e valós betegség nélkül igazolni, hogy valaki kezelés alatt áll
A szolgálat munkatársa, a tárgyalótiszt 2023 áprilisában beszélgetést kezdeményezett az orvossal, amely során azt mondta neki, hogy egy vietnámi ügyfelét ki fogják toloncolni az országból, azonban ezt szeretné egy olyan orvosi igazolással késleltetni, amely szerint egészségügyi okból nem utazhat repülővel.
A tárgyalótiszt közölte a vádlottal, hogy a vietnámi személynek valójában nincs egészségügyi problémája és nem is tud megjelenni a rendelésen, mert jelenleg épp külföldön tartózkodik.
A tárgyalótiszt - az orvos korrumpálhatóságának vizsgálata érdekében - azt is mondta, hogy az igazolásért 100 ezer forintot fizet neki.
A vádlott a felajánlott összegre azt válaszolta, hogy az jól hangzik, de majd később megbeszélik, mivel tart attól, hogy egy megbízhatósági vizsgálat alapján - nem tudva, hogy épp az folyik - nyomozás indulhat ellene és börtönbe kerülhet - írták.
Néhány nappal később a rendelési időben az előző, és egy másik tárgyalótiszt - aki a vietnámi személyt helyettesítette - bement az orvoshoz. A vádlott a "beteget" nem vizsgálta meg, adatokat sem kért tőle. Ezután a kezelőlapra a megállapodás szerint rávezette angolul, hogy a vietnámi beteg repülésre alkalmatlan állapotban van, és a látszat erősítése érdekében még egy gyógyszert is felírt a részére.
Az orvos vesztegetési pénzt ugyan nem fogadott el, a kötelezettségét azonban - annak szándékával, hogy ezzel valakinek jogtalan előnyt szerezzen - megszegte.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség közfeladati helyzettel visszaélés bűntettéve vádolta meg az orvost és indítványozta, hogy a bíróság, tárgyalás mellőzésével szabjon ki vele szemben pénzbüntetést.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a vád alapján a férfit 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta - áll a közleményben.