Perel és azonnali jogvédelmet kért az MSZP az ÁSZ-büntetés miatt

Jogtudor - 2024-03-22

Az MSZP közigazgatási pert indított és azonnali jogvédelmet kért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott büntetés miatt - közölte az ellenzéki párt pénteken.

A közleményben azt írták, a szocialista párt március 15-én nyújtott be keresetet az ÁSZ-büntetés egyik felének végrehajtását foganatosító magyar államkincstári határozat megsemmisítése érdekében, és azonnali jogvédelmet kért a büntetés másik felének inkasszálásával szemben.

Közölték, az MSZP nem fogadott el jogi személytől tiltott támogatást, a Magyar Közlönyben közzétett kampányelszámolása teljes körű volt, a választási kampányköltségeire vonatkozó korlátozást betartotta, ezért semmilyen büntetés kiszabása nem indokolt.

Hozzátették: az Állami Számvevőszék a megállapításait olyan dokumentumokra alapítja, amelyekkel összefüggésben a számvevőszék maga is feltételezéseket állít, ezen feltételezésekből von le következtetéseket.

Az MSZP szerint az ÁSZ részjelentése politikai megrendelésre készült, megalapozatlan dokumentum, amely a jogállamiság követelményeinek sem felel meg. A Fidesz az ÁSZ-on keresztül próbálja meg ellehetetleníteni a demokratikus ellenzéki pártokat három hónappal az önkormányzati és az európai parlamenti választások előtt - olvasható a dokumentumban.

Windisch László, az ÁSZ elnöke februárban közölte, a számvevőszék tiltott kampányfinanszírozást állapított meg a 2022-es országgyűlési választáson közösen induló ellenzéki pártok esetében, a pártok ugyanis mintegy 261 millió 260 ezer forint külföldről származó tiltott támogatást fogadtak el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól. Tájékoztatása szerint ezt az összeget az összefogásban részt vevő pártoknak - DK, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd - egyenlő arányban, a központi költségvetésbe 15 napon belül be kell fizetniük, ezzel egyidejűleg az érintett pártok központi költségvetésből juttatott támogatását a tiltott támogatás összegével csökkenteni kell.