Rablás miatt emeltek vádat a debreceni menekülttábor négy lakója ellen

Jogtudor - 2015-08-03

Vádat emeltek a debreceni menekülttábor négy lakója ellen, akik kenyérvágó késsel megfenyegették egyik társukat, és erőszakkal elvettek tőle 1300 eurót .

  Az egy fiatalkorú és három felnőtt korú menekült erőszakkal tuszkolták be társukat az egyik szobába, ahol a papírvágó késsel megfenyegetve levetkőztették, megütötték és elvették tőle a pénzét - ismertette Pocsai Edit hajdú-bihari főügyész.

A rablással megszerzett 1300 euróból 800 eurót sikerült a nyomozás során az egyik vádlottól lefoglalni, így a bűncselekménnyel okozott kár részben megtérült - tette hozzá a főügyész, aki közölte azt is, hogy mind a négy vádlott előzetes letartóztatásban várja a Debreceni Járásbíróságon folytatódó eljárást.

    A Debreceni Járási Ügyészség a vádiratában a felnőtt korú vádlottaknak fegyházbüntetést, a fiatalkorú társuknak pedig javítóintézeti nevelést indítványozott a felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettének minősülő cselekmény miatt, ami 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - ismertette a hajdú-bihari főügyész.