Elfogtak négy embert, akik egy budapesti cégen keresztül kriptovaluta befektetéseket ígértek, és mintegy 100 millió forinttal verték át áldozataikat - tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn a police.hu oldalon.
Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntett miatt folytat eljárást a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya egy 2021 óta működő cég vezetői ellen.A Budapest XI. kerületébe bejegyzett gazdasági társaság kriptovalutás portfólió kezelésével és befektetésekkel kapcsolatos szolgáltatások nyújtásával foglalkozott, azonban az ügyfeleknek ígért kecsegtető hozamok elérése helyett az általuk befektetett összegekkel saját bevételét gyarapította.
A cég vezetői a sértetteket azzal hitegették, hogy egy általuk kifejlesztett, automatizált informatikai rendszer választja ki a legideálisabb tranzakciót számukra, vagyis egy kereskedőrobot segít az ügyfeleknek minél nagyobb nyereséget elérni.
A nyomozók azonban megállapították, hogy a cég nem rendelkezett kereskedésre alkalmas szoftverrel.
A rendőrök eddig 14 sértettet azonosított, akik összesen több mint 66 millió forintot fektettek az üzletbe.
A cég az ügyfélportálján feltüntetett hozamok kifizetését nem vagy csak részben teljesítette, miközben a gazdasági társasághoz és annak ügyvezetőihez köthető bankszámlákon a tranzakciók összértéke elérte a több mint 100 millió forintot.
A cég működését hárman végezték: egy 59 éves balatonalmádi férfi, egy 41 éves érdi, valamint egy 29 éves apci nő - írták.
Az illegális üzletből befolyt összegeket mind a cég számlájáról, mind a tagok magánszámláiról az apci nő unokahúgának utalták át. A 20 éves, szintén apci fiatal különböző számlamozgásokon keresztül összesen 95 millió forintot mosott tisztára, majd visszautalta a pénzt az említett három embernek.
A négy elkövetőt egy időben fogták el még október 9-én. Az 59 éves férfit, illetve a 41 és a 29 éves nőt bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással, míg a 20 éves nőt pénzmosással gyanúsították meg.Mind a három nőt bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság időközben el is rendelt - áll a közleményben.