SZNT: lezárult a nemzeti régiók ügyében az Európai Bizottság ellen indított per írásbeli szakasza

Jogtudor - 2026-06-11

Lezárult a nemzeti régiók ügyében az Európai Bizottság (EB) ellen indított per írásbeli szakasza, miután az EB benyújtotta viszontválaszát az Európai Unió Törvényszéke előtt folyamatban lévő perben - tájékoztatta Izsák Balázs, a felperes Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az MTI-t csütörtökön.

Az SZNT által indított per tárgya az EB szeptember 3-án keltezett közleménye, amelyben ismertette a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos álláspontját, továbbá közölte, hogy nem alkot jogszabályt, és semmilyen intézkedést nem kíván hozni a javasolt területen.

"A törvényszék egyidejűleg értesítette a feleket arról, hogy az eljárás írásbeli szakasza lezárult. A feleknek három hét áll rendelkezésükre annak jelzésére, hogy kérik-e szóbeli tárgyalás megtartását" - írta az SZNT.

Közölték, tanulmányozzák az EB viszontválaszát, jogi képviselőjükkel közösen értékelik a dokumentumban foglalt érveket, valamint azt, hogy szükséges-e szóbeli tárgyalás a jogvita megfelelő tisztázása érdekében.

Izsák Balázs a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés képviselője közleményében felidézte, hogy 2025. november 12-én indítottak pert az EB ellen, és kérték az elutasító döntés megsemmisítését. Az alperes 2026. február 12-én nyújtotta be ellenkérelmét, majd április 7-én iktatták a felperes válasziratát. Az alperes EB viszontválasza június 4-én kelt, amelyet a szervezők június 9-én vettek kézhez.

A kezdeményezők hangsúlyozták, hogy a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezést több mint egymillió európai uniós polgár támogatta aláírásával. Ez az Európai Unió által előírt területi lefedettségi feltételeket is teljesítette nyolc tagállamban: Belgiumban, Horvátországban, Írországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Spanyolországban és Szlovákiában.

"Ez az Európai Unió történetének egyik legsikeresebb polgári kezdeményezése, amely a nemzeti és nyelvi-kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók egyenlő bánásmódját és fejlődési esélyeinek javítását tűzte célul" - írták.

Aláhúzták, hogy a szervezők továbbra is változatlanul elkötelezettek a kezdeményezés céljai mellett, és minden rendelkezésre álló jogi és politikai eszközzel képviselik az európai polgárok által támogatott igényeket.

Az SZNT 2025. március 4-én nyújtotta be az Európai Bizottsághoz a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért polgári kezdeményezését, mely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkéhez köthető. A cikk felsorolja, hogy melyek azok az uniós régiók, melyeket az EU kohéziós politikájában kiemelt figyelemben részesít. Az SZNT meggyőződése szerint ebbe a nemzeti régiók is beleillenek.

A kezdeményezéshez a koronavírus-járvány közepette, két év alatt gyűjtöttek össze több mint 1,2 millió hitelesített aláírást. A támogatók azt kérték, hogy a kohéziós politikában kezeljék kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevőktől.

Az EB 2025. szeptember 3-i hivatalos válaszában közölte: nem javasol új európai uniós jogszabályt a polgári kezdeményezés alapján, mivel álláspontja szerint a jelenlegi szilárd védintézkedések is elősegítik a kisebbségek befogadását és az egyenlő bánásmód biztosítását, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség tiszteletben tartását. Az elutasító határozat megsemmisítése érdekében az SZNT novemberben az Európai Unió Bíróságához fordult.