- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki félelemben tartotta, többször bántalmazta és egy alkalommal elektromos körfűrésszel életveszélyesen megsebesítette az apját Budapesten.
A bíróság azt közölte pénteken, hogy a férfit az ügyészség egyebek mellett emberölés kísérletével, súlyos testi sértés bűntettével, valamint lopás és kapcsolati erőszak vétségével vádolta.
A kábítószer-élvező férfi 2020 tavaszán költözött az édesapjához, annak pesterzsébeti lakásába. A drog anyagi fedezetét úgy biztosította, hogy apja lakásából különböző műszaki cikkeket, szerszámokat és háztartási eszközöket vitt el.
Az együttélés során a vádlott többször fenyegetően lépett fel, az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó magatartást tanúsított a nála gyengébb fizikumú apjával szemben, akit szidalmazott és félelemben tartott, továbbá többször is bántalmazott.
A vádlott 2021 áprilisában ittasan vitába keveredett az apjával, akit előbb többször megütött és megrúgott, majd egy elektromos körfűrésszel 15 centiméter hosszú sebet ejtett a hátán. Ezután fényképet készített apja sérüléseiről, és azzal az üzenettel, hogy megölte az apját, elküldte a fotókat az ismerőseinek, akik egyike értesítette a rendőrséget.
Az apa a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.
A törvényszék azt írta: a terhelt a bűncselekményeket erőszakos többszörös visszaesőként követte el, ezért a bíróságnak a büntető törvénykönyv rendelkezése alapján életfogytig tartó szabadságvesztést kellett kiszabnia, továbbá ki kellett zárnia őt a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
Az ítélet nem jogerős, mivel az ellen a vádlott és védője fellebbezett.
A férfi a másodfokú eljárás befejezéséig letartóztatásban marad - olvasható a közleményben