- Tíz év fegyházbüntetésre ítélte jogerősen a barátnőjét és annak gyerekét elrabló férfit a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön. A bíróság ezzel helybenhagyta az elsőfokú ítéletet .
Az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék 2023 novemberében emberrablás, kifosztás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt a vádlottat tíz év fegyházbüntetésre ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így került az ügy a Debreceni Ítélőtáblára.
A bíróság által megállapítottak szerint a vádlott és a sértett nő az interneten ismerkedtek meg, szerelmi kapcsolatuk alatt a vádlott több alkalommal töltötte az éjszakát a sértett nyíregyházi lakásán. A pár 2022. augusztus 12-én is éppen oda tartott a nő autójával, amikor a vádlott bement egy a lakás közelében lévő presszóba, ahol meglátta a nő egyik férfi ismerősét. Szóváltás alakult ki közöttük, de akkor még az ismerősnek sikerült kitérnie a konfliktus elől, nem sokkal később azonban már a vádlott az utcán kezdte ütlegelni a férfit, és elvette a mobilját.
A feldühödött férfi a lakásukban a párjával is féltékenykedni kezdett, veszekedésük közben zsebébe kést rakott, többször megöléssel fenyegette a nőt és annak hatéves gyerekét, majd magához véve a lakás kulcsait nem engedte ki őket onnan. A vádlott közölte: 50 ezer forintért cserébe hajlandó elengedni és békén hagyni őket. A nő ebbe beleegyezett, de mivel nem volt elegendő pénz az otthonában, elindultak pénzt kivenni egy bankautomatából.
Az autóba beülve a férfi elvette a nő telefonját és kidobta a kocsi ablakán, az úton pedig már 100 ezer forintot követelt áldozatától.
A nő a pénzfelvétel szándékát hangoztatva megállt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság előtt, majd gyermekét hirtelen kikapva a hátsó ülésről beszaladt vele a rendőrségre. A vádlott ekkor eldobta a nála lévő kést és a sértettől elvett mobiltelefont, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrök a kapitányságtól pár utcányira fogták el.