- Jogosulatlan pénzügyi tevékenység, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és pénzmosás miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy jogásszal szemben, aki 36 ügyfelét 380 millió forinttal károsította meg azáltal, hogy a bedőlt hiteleik rendezésére átvett összegeket ellopta.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében - a vádat ismertetve - azt írta, a magát internetes oldalakon hirdető, jogász végzettségű kecskeméti férfi felfüggesztett börtönbüntetések próbaideje alatt, 2017 és 2023 nyara között a Magyar Nemzeti Bank engedélye nélkül ügyfelei számára pénzügyi szolgáltatást végzett. Ez idő alatt több mint háromezer ügyfélnek vállalta, hogy bedőlt hiteleik ügyében közvetítőként eljár a bankoknál, amelyért egyösszegű díjazás mellett sikerdíjra is igényt tartott.
A vádlott a hozzá forduló és őt megbízó adósoktól kifejezetten a tartozásuk rendezése céljából több esetben pénzt is vett át. Az ügyfelektől készpénzben kapott vagy bankszámlára átutalt összegeket azonban a férfi nem az adósságok rendezésére, hanem saját maga, illetve a cégei által felhalmozott tartozások kiegyenlítésére fordította vagy elköltötte. Azért, hogy cselekményét leplezze, hamis banki átutalási bizonylatokkal és szerződésekkel próbálta igazolni a sértettek felé, hogy pénzüket a célnak megfelelően használta fel - ismertette a főügyészség.
A közlemény szerint a jogász négy év alatt 36 ügyfelét 380 millió forinttal károsította meg.
Azt írták, a férfinak felelnie kell amiatt is, hogy 2023 augusztusában a cége bankszámláját átengedte egy magát banki ügyintézőnek kiadó csalónak, aki a bűnös úton megszerzett pénzt a vádlott bankszámlájára utaltatta. A vádlott az első alkalommal jóváírt csaknem 4 millió forintot készpénzben felvette és átadta megbízójának. A számlájára ezután érkezett 7 millió forinttal azonban nem számolt el az ismeretlen bűntársa felé.
A vádlott felhalmozott tartozásai miatt, a folyamatosan érkező sértetti panaszok nyomására feljelentette magát a rendőrségen - közölte a főügyészség.
Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozza a férfival szemben azzal, hogy korábbi büntetését is utólag végre kell hajtani. A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni - olvasható a közleményben.