Tudnivalók az illeték megállapítása során tartandó helyszíni szemléről

Jogtudor - 2007-09-19

Akinek ingatlan vásárlása, ajándékozása, illetve öröklése kapcsán illetékügye keletkezik, alanya lehet egy ún. helyszíni szemlének. Mit érdemes erről tudnunk?

Abban az esetben, ha a fentebb nevezett ügyletek kapcsán a forgalmi értéket nem tüntették fel, nem jelentették be, vagy a feltüntetett érték az APEH megítélése szerint eltér a forgalmi értéktől, akkor azt az APEH illetékességgel rendelkező Igazgatóságának Illeték Főosztálya állapítja meg. A forgalmi érték megállapítása történhet összehasonlító értékadatok alapján, illetve szükség esetén helyszíni szemle során, vagy az illetékfizetésre kötelezett nyilatkozata ismeretében.

 

Amennyiben helyszíni szemle megtartásáról dönt az adóhatóság, erről előzetesen (8 nappal előbb) értesítést küld, melyben tájékoztatja a szerző felet, hogy mikor, hol tartja meg a szemlét, és megjelöl - általában maximum 2 órás - időtartamot a személyes találkozásra.

A szemle alkalmával sor kerül az ingatlan megtekintésére, szemrevételezésére kívül-belül, valamint az épület nagyságának és állagának felmérésére, hiszen - egyebek mellett - ezek a legszükségesebbek a reális forgalmi érték megállapításához. Ezeken felül lehetőség nyílik a személyes adatok felvételére, egyeztetésére, valamint az illeték kiszabásával kapcsolatos egyéb kérdések is megbeszélésre és rögzítésre kerülnek.

 

Természetesen lehetőség van arra, hogy akadályoztatás esetén az érintett személy helyett megbízott legyen jelen a szemlén. Abban az esetben, ha feltétlenül személyesen szeretne az ügyfél jelen lenni a helyszíni szemlén, de más elfoglaltság miatt ezt nem tudja megtenni, akkor telefonon, vagy levélben kérhet új időpontot is.

Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy az adóhatósági ügyintézés határideje a 30 nap, vagyis többszörös időpont cserére nincs lehetőség. Ilyenkor a helyszíni szemle a szerző fél távollétében is megtartásra kerülhet, de nyilván csak külső megtekintés lehetséges. 

 

Éppen ezért, bár a szemlén megjelenni a szerző félnek nem kötelező, de mindenképpen ajánlott és javasolt, hogy a saját ügyében személyesen és felelősen járjon el. Figyelmes együttműködésével számos későbbi – az illeték kiszabásával, annak összegével kapcsolatban - felvetődő kérdés, probléma megelőzhető, és az érintett mielőbb eleget tud tenni a törvény által meghatározott illetékfizetési kötelezettségének.

 

 

  APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóság