Új eljárást rendeltek el egy 33 tagú cigarettacsempész-banda ügyében

Jogtudor - 2016-06-14

- Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Nyíregyházi Törvényszéket egy 33 tagú cigarettacsempész bűnszervezet ügyében kedden a Debreceni Ítélőtábla Ficsór Gabriella vezette tanácsa.

Az ítélőtábla megszüntette az ügy 11 vádlottjának előzetes letartóztatását.

    Az elsőfokú bíróság orgazdaságért és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésért ítélte el 2015 júliusában a per elsőrendű vádlottját nyolc, a másodrendűt tíz, a harmadrendűt ugyancsak nyolc év fegyházbüntetésre. Huszonöten, akik között a csempészeket segítő határrendészek is voltak, két év hat hónaptól nyolc év hat hónapig tartó büntetést kaptak, öt emberre bűnsegédi részvételért felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a bíróság.

    A csoport tagjai 2009-2010-ben csaknem 800 ezer doboz, több mint 426 millió forint értékű, ukrán adó- és zárjeggyel ellátott cigaretta illegális behozatalában vettek részt. A bűnszervezet a tagjait mobiltelefonokkal és adóvevő-készülékekkel látta el, valamint a csempészett cigaretta szállításához külföldről vásárolt autókat, amelyekben aztán rejtekhelyeket alakítottak ki.

    A csoportba a magyar-ukrán határ közelében lévő települések lakosai közül többet bevontak, ők a szállítmányok útját segítették, figyelték a rendőrök és a határrendészek mozgását, és jelezték, mikor szabad az út. A figyelők alkalmanként 15-20 ezer forintot kaptak.

    A bűnszervezetet hét határrendész is segítette, ők közreműködtek a cigaretta magyar területre hozásában, a határkörzetből kijuttatásában. Tevékenységükért esetenként 300-500 ezer forintot kaptak a csempészbanda vezetőitől.

    A Debreceni Ítélőtábla a több tízezer oldalas iratból nem tudta megállapítani, hogy a konkrét tényállásokat mely bizonyítékok alapján állapította meg az elsőfokú bíróság - tájékoztatott a táblabíróság szóvivője a másodfokú határozatról. Hozzátette: a törvényszék egyenként, egymás után értékelte a bizonyítékokat anélkül, hogy egymással is összevetette volna őket.

    "Mindez pedig elengedhetetlen a megalapozott tényállás, a büntetőjogi felelősség és a minősítés megállapításához. A törvényszék nem tett eleget indokolási kötelezettségének és nem tartotta be a kiemelt jelentőségű ügyek tárgyalására vonatkozó szabályokat sem. Az elsőfokú bíróság ítélete alkalmatlan a másodfokon való érdemi felülbírálatra" - állapította meg a Debreceni Ítélőtábla.

    A táblabíróság ítélete szerint a megismételt eljárást a Nyíregyházi Törvényszék egy másik tanácsának kell lefolytatnia.