Július 1-jétől adómentesen lehet igénybe venni a beiskolázási támogatást az önsegélyező pénztári számla terhére, az egészségpénztárak pedig a sportcélú szolgáltatások igénybevételét támogathatják majd adómentesen. A kormány szerdán döntött az egészség- és önsegélyező pénztárak adómentes szolgáltatásainak kibővítéséről.
A kormány célja, hogy minél többen vegyenek részt az öngondoskodásra épülő pénztárakban, amelyek az egészségbiztosítás, illetve a szociális ellátórendszer kiegészítő pilléreit jelentik. Ezzel ugyanis az ellátórendszerek hatékonyabban, több lábon állva működhetnek, fokozott biztonságot nyújtva a lakosságnak. Ezért is döntött úgy a kabinet, hogy vonzóbbá teszi az önsegélyező és az egészségpénztárak szolgáltatásait.
A kormány döntése alapján július 1-jétől évente 20 ezer forintos beiskolázási támogatás vehető igénybe adómentesen az önsegélyező pénztári számla terhére. A gyermekenként járó támogatás a tanév kezdéséhez kapcsolódó - tankönyvek, taneszközök vagy ruházat vásárlására fordított -, igazolható költségek megtérítésére igényelhető.
Az egészségpénztárak évente a havi minimálbérnek - azaz idén 65.500 forintnak -megfelelő összegig adómentesen támogathatják a sportcélú szolgáltatások igénybevételét. Ebből az összegből pálya-, uszoda- vagy terembérletet, illetve jegyet, valamint különböző sportfoglalkozások részvételi díját lehet kifizetni. A fogyatékossággal élők számára a kormány a sportbérlet támogatásán felül a sportoláshoz szükséges sportruházat, sportlábbeli, utazás, szállás és a kísérők költségét is támogatja.
A támogatás minden pénztári tagnak jár, akiknek megfelelő fedezet van a számláján. A döntés jelenleg körülbelül 800 ezer pénztári tagot érint: az önkéntes egészségpénztári tagok száma ugyanis 675 ezer fő, az önsegélyező pénztári tagok száma pedig 110 ezer fő volt 2007 első negyedévének végén.
Az új szabályokat a pénztárak - döntésük szerint - június 1-jéig visszamenőleg is alkalmazhatják.
Kormányszóvivői Iroda