Újabb, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott nagyváradi ingatlanra vonatkozó restitúciós döntést semmisített meg alapfokon a román igazságszolgáltatás – írta hétfőn az Ebihoreanul.ro.
A nagyváradi hírportál közlése szerint a Nagyváradi Táblabíróság pénteken hozott alapfokú ítéletében eleget tett a felperes Bihar megyei önkormányzat kérésének, és érvénytelenítette a nagyváradi filharmónia székhelyéül szolgáló belvárosi épületre vonatkozó restitúciós döntést. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető
A testület tavaly decemberben hozta meg döntését az egyház által 2002 óta igényelt ingatlan visszaszolgáltatásáról, de ezt csak február elején közölték annak kezelőjével, a megyei önkormányzattal. Ilie Bolojan tanácselnök február végén bíróságon támadta meg a döntést.
A Nagyvárad belvárosában, a Szigligeti Színház mögött álló épületben a nagyváradi filharmónia koncertterme és irodahelyiségei működnek. A főépületet az elmúlt években felújították, és jelentős fejlesztések történtek benne.
A bukaresti testület döntése szerint a később épített részek nem teszik ki legalább a telek felét, amikor alkalmazható a pénzbeli kárpótlás, ezért az egyház javára döntöttek azzal a kitétellel, hogy az ingatlanok tíz évig meg kell őrizzék kulturális rendeltetésüket.
Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök akkor közölte: az egyház nem kíván változtatni az épületek rendeltetésén.
Mint mondta:
Nagyváradon a római katolikus egyház számos, a kommunista hatóságok által államosított ingatlanát igényelte vissza a román államtól. Ezek egyikét, az egykori pénzügyi palotát visszaszolgáltatása után perelte vissza a Bihar megyei önkormányzat, mely jelenleg uniós támogatással felújítja és közigazgatási székhelyévé alakítja át az impozáns ingatlant.