A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz az ellen a 31 éves férfi ellen, aki ügyfélszolgálati munkatársként előfizetői adatokat szerzett meg egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfinak.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy egy férfi - aki ellen a főügyészség korábban vádat emelt -, aki a Dominikai Köztársaságban élt, 2019 és 2021 között az elkövetésbe bűntársakat is bevonva, csalárd módon hozzáfért mások bankszámláihozA sértetteket úgy választotta ki, hogy álláshirdetéseket, illetve a tulajdonosok tudta és belegyezése nélkül ingatlanhirdetéseket tett közzé, majd a jelentkezőket megtévesztette és megszerezte adataikat, amelyekkel visszaélt és kárt okozott az érintetteknek.
Az ügy vádlottja 2016 óta egy magyar távközlési cég értékesítési partnerének dolgozott ügyfélszolgálati munkatársként, és 2020-ban elhatározta, hogy munkaviszonya mellett mellékes jövedelemre is szert fog tenni.
Ezért másokon keresztül kapcsolatba került a Dominikán élő férfival. A két férfi üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikált, és a Dominikán élő elkövető, akinek a vádlott csak a felhasználónevét ismerte, azt ígérte, hogy ha a vádlott megszerez egyes, a távközlési cég által kezelt ügyféladatokat, akkor ezért cserébe kriptovalutával fizet neki - írta az ügyészség.
A férfi a korrupciós ajánlatot elfogadta és 2020 novemberétől kezdve, munkaköri kötelességeit, valamint a vonatkozó adatvédelmi és adatbiztonsági szabályokat megszegve, az érintettek tudta nélkül, három ember és két cég adatait is kiszolgáltatta a csalónak.
A Fővárosi Főügyészség a 31 éves férfit kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és 3 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtön- és pénzbüntetés kiszabását, valamint azt is indítványozza a vádiratban, hogy a bíróság tiltsa el az ügyfélszolgálati munkakör végzésétől - áll a közleményben.