- Internetes csalássorozat miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy nő ellen, aki 2021 májusától - több mint hat hónapon keresztül - interneten elkövetett bűncselekményekből fedezte a kiadásait - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség szerdán.
Azt írták, hogy a nő egy népszerű online hirdetési oldalon kínált eladásra olyan - főleg műszaki - árucikkeket, amelyekkel valójában soha nem rendelkezett. Főleg mobiltelefont, hangszórót, okosórát vagy éppen fülhallgatót hirdetett meg, miközben célja kizárólag a termékek vételárának vagy előlegként egy részének megszerzése volt.
A hirdetésekre az ország különböző pontjairól jelentkeztek a sértettek, akikkel a vádlott telefonon vagy az interneten írásban tartotta a kapcsolatot.
A nő által megtévesztett sértettek az egyeztetések után a vádlott által megadott bankszámlára utalták a jellemzően 50 ezer forintot el nem érő összegeket - tudatta a főügyészség.
Ismertették azt is, hogy az ügyben 33 sértett érintett, a vád tárgya kétrendbeli kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás és 31 rendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás vétsége.
A közlemény szerint a vádlott gyanúsítotti kihallgatását követően ismeretlen helyre távozott, feltehető, hogy a büntetőeljárás elkerüléséért elérhetetlenné vált, ezért az ügyészség távollevő terhelttel szemben emelt vádat.