Vádat emeltek két egykori rendőr ellen korrupció miatt

Jogtudor - 2021-11-11

- A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfi, köztük két egykori rendőr ellen a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál.

AKözponti Nyomozó Főügyészség azt írta, hogy 2019 májusában a két rendőr határrendészeti járőrszolgálatot látott el Hajdú-Bihar megyében, amikor egy két település közötti útszakaszon megállítottak egy fát szállító pótkocsit vontató járműszerelvényt.

A rendőrök intézkedni kezdtek a járművet vezető 49 éves férfival szemben és közölték vele, hogy szabálysértést követett el, mert a járműszerelvénnyel az adott úton nem közlekedhetne.

Amikor az egyik rendőr az intézkedés helyszínéről kissé eltávolodott, a másik rendőr felajánlotta a férfinak, hogy ha pénzt ad nekik, akkor elkerülheti a szabálysértési eljárást és a szankciót. A férfi ebbe beleegyezett és megkérdezte, mennyit adjon, amire a rendőr azt válaszolta, hogy "mindkettőjüknek elegendőt".

A férfi ezután a neki korábban visszaadott forgalmi engedélybe rejtve, egy tízezer forintos bankjegyet adott át a rendőrnek, aki a pénzt magához vette, majd azt társának adta, aki ezzel egyetértve, azt kabátjának belső zsebébe tette.

A sofőr a történteket távozása után jelezte főnökének, aki minderről értesítette a rendőrök elöljáróit, akik egy ellenőrzés keretében megtalálták náluk a jogtalan előnyként elfogadott bankjegyet.

A korrupciós pénzt átadó férfi a nyomozás során beismerő vallomást tett, míg a két rendőr - akiknek azóta megszűnt szolgálati jogviszonya - tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyészség vádiratában a vesztegető férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett, míg a volt rendőrökkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta - áll a közleményben.