Vádat emeltek egy román pár ellen, akik harminc évvel ezelőtt, még 1993-ban baltával megöltek egy soltvadkerti idős nőt, hogy megszerezzék a pénzét - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője csütörtökön.
Négyessyné Bodó Marianna azt írta, a vádirat szerint a román férfi és nő idényjellegű mezőgazdasági munkát végzett Soltvadkerten, így ismerték meg az egyedül élő, idős nőt. Néhány napot dolgoztak is a nem sokkal korábban megözvegyült asszonynál, akiről tudták, hogy a férje halála után a szőlőműveléshez használt eszközöket értékesítette, és így nagyobb összegű készpénze lett.Miután a párt 1993 szeptemberében munkaadójuk elbocsátotta, a megélhetésük és a lakhatásuk bizonytalanná vált. Elhatározták, megpróbálnak az idős nőtől pénzt szerezni, akár úgy is, hogy megölik.
A soltvadkerti asszony a korábbi ismeretségükből fakadóan 1993. szeptember 30-án este beengedte a párt házába, és beszélgetni, italozni kezdtek.
A férfi ekkor egy szódásüveggel rátámadt, és többször nagy erővel fejbe ütötte az idős nőt, aki eszméletét vesztve összeesett. A pár a lakásban kutatva megtalálta a nő pénztárcáját, de közben a konyhakövön fekvő asszony életjeleket adott, ezért a férfi egy baltával legalább háromszor nagy erővel fejbe ütötte. Az idős nő a helyszínen meghalt.
A pár 350 ezer forint készpénzzel még az éjszaka hazautazott Romániába, ahol felélték a pénzt. Az elkövetők annak idején ismeretlenek maradtak.
Az esetről 2022 őszén tartott rendőrségi sajtótájékoztatón Bogdány Gyula, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezető-helyettese azt mondta: a helyszínen hagyott cigarettacsikken megtalált DNS lett az egyik fontos bizonyítéka az ügyben 2020 szeptemberében újra megindított büntetőeljárásnak, annak segítségével sikerült végül azonosítani az elkövetőt.
Hozzátette, számos adat és bizonyíték állt rendelkezésre az elmúlt csaknem három évtizedben, ezek átrendezése, újbóli értelmezése vezetett ahhoz, hogy a korabeli gyanút megalapozott gyanúvá lehetett formálni. Újdonság, új bizonyíték nem merült fel az ügyben.
A rendőrök kitartó munkájának, valamint a technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően sikerült azonosítani a feltételezett elkövetőket, a már 51 éves nőt és férfit - mondta akkor Bogdány Gyula.
A vármegyei főügyészség csütörtöki közleményében kiemelte: az emberölés többszörösen súlyosabban minősülő esetének büntethetősége nem évül el.
Az ügyészség a román férfit és nőt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. A letartóztatásban lévő nő és a más ügyben külföldön fogva tartott férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.