Visszaküldte az államfő a jogalkotási törvény módosítását

Jogtudor - 2018-12-07

- Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a jogalkotási törvény november végén elfogadott módosítását.

A parlament honlapján pénteken közzétett levelében az államfő azt írta, hogy a módosítás a jogalkotási törvény és az alaptörvény közötti koherencia hiányát eredményezi, ami bizonytalanságot okozhat a jogszabály-előkészítés során. Ezért arra kéri az Országgyűlést, hogy az észrevételei alapos megfontolása után - a koherencia hiányának kiküszöbölésével - fogadja el ismét a törvényjavaslatot.

Az elnök a jogalkotási törvény azon új pontját kifogásolja, amely azt mondja ki, hogy törvénynek kell rendelkeznie alapvető jog közvetlen és jelentős korlátozásáról, illetve érvényesülésének lényeges garanciáiról. Álláspontja szerint ez lényegében egy taxatív felsorolás arról, hogy az alapvető jogok szabályozása során mi minősül törvényalkotási tárgynak. Így a rendelkezésből az következik - írta -, hogy az alapvető jogok tekintetében kizárólag két tárgykör, nevezetesen a közvetlen és jelentős korlátozás, valamint az érvényesülés garanciája igényel törvényi szabályozási szintet.

Az alkotmány viszont úgy szól: az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Ez pedig - hívta fel a figyelmet Áder János - egyértelműen szélesebb kört ölel fel a jogalkotási törvény említett pontjába foglalt két tárgykörnél.

A jogalkotásról szóló törvénynek a hetedik alkotmánymódosítással összefüggő változtatását Trócsányi László igazságügyi miniszter terjesztette a Ház elé azzal a fő céllal, hogy a jogszabálytervezetekhez tartozó indokolások nyilvánossága biztosított legyen. A parlament 120 igen, 34 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot november 27-én.