Visszamenőleg nem érvényesíthető az építési tilalom

Jogtudor - 2010-04-12
A visszamenőleges jogalkalmazás tilalmába ütközik, ha egy már benyújtott építésiengedély-kérelem elbírálása során a hatóság az időközben hatályba lépett változtatási, építési tilalmat érvényesíti – hívta fel a figyelmet cikkében a Világgazdaság, mely ennek kapcsán egy Legfelsőbb Bíróság elé kerülő ügyet ismertetett.

Az ügy lényege, hogy egy cég egy társasház építésére kért építési engedélyt, és azt meg is kapta. A szomszédos ingatlan tulajdonosai azonban az építésügyi hatósági határozat hatályon kívül helyezését kérték a bíróságtól. A Fővárosi Bíróság megalapozottnak találta a keresetet, a határozatot hatályon kívül helyezte, és az építési hatóságot új eljárásra kötelezte. Döntését azzal indokolta, hogy az engedélyezési kérelem benyújtását követően az önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el azon a területen, ahol a cég építeni szándékozott.