Záloghitelező társaságot bírságolt meg az MNB

Jogtudor - 2017-11-13

A teljes hiteldíjmutató (thm) feltüntetésére, számítására és maximum mértékére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 4,5 millió forintra bírságolta a záloghitelezési tevékenységet folytató Royal Záloghitel Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A jegybank hétfői tájékoztatása szerint a budapesti Royal Záloghitel Zrt.-nél a jegybanki vizsgálat a 2013. január 1-jétől idén augusztus 22-ig terjedő időszakot tekintette át. Megállapították, hogy a pénzügyi vállalkozás fogyasztói kézizálog-kölcsöneinél megsértette a thm számítására vonatkozó rendelkezéseket, és a jogszabályi felső korlátot jelentősen meghaladó thm mellett nyújtott kézizálog-kölcsönt szinte valamennyi ügyfelének. A társaság emellett honlapján elhelyezett kereskedelmi kommunikációjában jogsértő módon nem tüntette fel a thm értékét.

A bírság mértékénél a jegybank figyelembe vette, hogy a pénzügyi vállalkozás a fogyasztók vagyoni érdekének védelmére vonatkozó, illetve tájékoztatáshoz fűződő jogával kapcsolatos jogszabályokat sértett meg, valamint a jogsértések hosszabb időn át számos kézizáloghitel-szerződést érintettek.

A bírság mellett az MNB hétfőn közzétett határozatában felhívta a pénzügyi vállalkozást a thm számítására, mértékére és közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására.

A közlemény szerint 2016 augusztusa óta a jegybank 10 kézizálog-hitelező piaci szereplőt összesen 55,5 millió forintnyi bírsággal sújtott a thm-szabályokkal kapcsolatos jogsértések miatt. Az MNB a jövőben is kiemelt figyelemmel kíséri a kézizálog-hitelezést végző pénzügyi intézmények tevékenységét - írták.