12 éves fiúktól erőszakkal vette el a kerékpárjaikat…!

Kékhírek - 2009-12-03

Mint arról korábban márt hírt adtunk, a közelmúltban két alkalommal is gyermekektől erőszakkal vette el kerékpárjaikat az – akkor még ismeretlen – elkövető.

Az egyik esetben - mely 2009. november 01-én 15 óra 30 perc körüli időben történt Debrecenben a Liget téren – két gyermek kerékpározott, akiket kerékpározás közben megállított egy fiatalember, akivel szóba elegyedtek.

Az elkövető – a szóváltás során – egy hirtelen mozdulattal meglökte az egyik fiút, aki kerékpárjával együtt a földre esett, majd a támadó felpattant a kerékpárra és elhajtott vele.

 

Néhány nappal később 2009. november 07-én 15.15 órakor a Hortobágy utca 9. szám előtti útszakaszon a Mountain bike típusú, össz-teleszkópos kerékpárján közlekedő 12 éves fiút – az előző esethez hasonlóan – az elkövető a kerékpárjáról lelökte, majd azt megszerezve, s felülve rá távozott a helyszínről.

 

A 12 éves fiúknak igen pontos személyleírást sikerült adniuk a kerékpárjukat tőlük erőszakkal megszerző fiatalemberről, akiről a grafikus fantomrajzot készített.

 

Mindkét esetben rendőrségi felhívások, valamint a grafikai rajzok médiában történő közzététele útján is kérték a lakosság segítségét az elkövető kilétének megállapítása érdekében. A nyomozás során végzett széleskörű adatgyűjtés során kiderült, hogy mindkét cselekmény ugyanazon személyhez, egy 18 éves debreceni fiatalemberhez köthető, akit a rendőrök a tegnapi nap folyamán – körözésének elrendelését követően – őrizetbe vettek.

 

A fiatalember bár ezidáig büntetlen előéletű, azonban jelenleg több eljárás is van már folyamatban ellene vagyon elleni bűncselekmények miatt, így előterjesztést tesz a rendőrség az ügyészség felé előzetes letartóztatására.