A kamion sofőrjét bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a debreceni rendőrök.

Kékhírek - 2016-11-30

2016. november 30-án 5 óra 35 perc körül a 354-es számú főút 8. kilométerszelvényében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy lengyel forgalmi rendszámú kamion sofőrje egy gazdasági útról – nem kellő körültekintéssel – tolatott a főútra. A tehergépkocsinak hátulról egy Debrecen irányába szabályosan közlekedő személygépkocsi nekiütközött. A balesetben a személyautó sofőrje olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Kamionnak ütközött egy személyautó, a sofőr meghalt.MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A rendőrök a helyszíni intézkedések megtételét követően bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra a kamion sofőrjét, egy 38 éves lengyel állampolgárt, akinek gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya – szakértő bevonásával – halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.