A vádlott járművével ittasan tolatott, egy rendőrautó állt mögötte

Kékhírek - 2024-12-05

A Debreceni Járásbíróság 2024. december 4-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki ittas állapotban, hátramenet közben nekiütközött egy rendőrautónak.

A bíróság a vádlottat járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt mondta ki bűnösnek, ezért őt 448.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 1 év 11 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ügy lényege szerint 2023. november 19-én 2 óra 59 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Hajdúszoboszló felől Debrecen irányába nagy sebességgel, bizonytalan úttartással közlekedik egy személygépkocsi, amelynek sofőrje valószínűleg ittas. A rendőrök a bejelentésben szereplő autó felkutatása érdekében széleskörű adatgyűjtést végeztek.

A vádlott rövid idővel később Debrecen, Hatvan utcában található parkolóból hátramenetet hajtott végre, amely során az úttesten mögötte megálló és megkülönböztető fényjelzést használó, RENDŐRSÉG felirattal ellátott szolgálati személygépkocsi jobb oldali első ajtajának a vonóhorgával nekiütközött. A szolgálati személygépkocsiban ülő egyik rendőr épp az alkoholszondáért nyúlt, amikor az anyagi káros baleset bekövetkezett. A tolatás következtében a rendőrautó jobb első ajtaja, illetve a küszöbrész nyomódott be. A vádlottal szemben a rendőrök légalkoholmérő készüléket alkalmaztak, amely 1,03 mg/l értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították, vezetői engedélyét a helyszínen elvették.

bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte – igaz enyhébb nyomatékkal, mivel tetten érték – és megbánó magatartást tanúsított. Enyhítő körülmény volt még az is, hogy a férfi súlyos betegségekben szenved, karitatív tevékenységet folytat, továbbá az időmúlás. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott büntetett előéletű, az elkövetést megelőzően ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt volt büntetve, ezen túlmenően pedig a közlekedési előélete sem makulátlan.

A Debreceni Járásbíróság ítélete jogerős. A döntést mind az ügyészség, mind a vádlott és védője is tudomásul vették.