Brutális kegyetlenséggel ölték meg a Kaposváron eltűnt 11 éves fiút

Kékhírek - 2012-11-03

Előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett a hétfőn Kaposváron eltűnt 11 éves felsőmocsoládi fiú, nevelőapjának élettársát és két hajléktalant vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány. Piros Attila elmondta: már tudják, hogy a kisfiú halott volt hétfőn éjjel, amikor a gyermek nevelőapjának élettársa bejelentette az eltűnését, a nő félrevezette a hatóságot.

    A rendőrség szombat reggel a Kaposvári Egyetem mögötti lévő erdőben találta meg a fiú holttestét. A bejelentő és a két hajléktalan férfi alaposan gyanúsíthatók a gyilkosság elkövetésével - hangzott el.

Szombat délután sajtótájékoztatót tartott dr. Piros Attila rendőrfőkapitány, aki elmondta, hogy három embert gyanúsítanak minősített emberölés elkövetelésével. A rendőrfőkapitány megerősítette, hogy Szita Bence valóban halott, és hogy megtalálták a holttestét, de minden részletet nem tudott elmondani, mert délután még folyt a bizonyítási eljárás.

Piros Attila szerint előre eltervezett bűncselekményről volt szó, amit egy jól körülhatárolható bűnözői csoport követett el, és nem egy magányos ámokfutó. A rendőrfőkapitány szerint a gyanúsítottak őrizetben vannak, és részleges beismerő vallomást tettek. A rendőrség nem számít rá, hogy bővülne a gyanúsítottak köre.

A rendőrség szerint október 30-án kaptak egy bejelentést a fiú előző napi eltűnéséről, de később kiderült, hogy a bejelentés hamis állításokat tartalmazott. Piros Attila szerint a bejelentő állításai óráról órára változtak, és azt a gyanút erősítették, hogy ennek a személynek köze lehetett a bűncselekményhez. A bejelentő Szita Bence nevelőapjának élettársa volt.

A keresést először a Sántos és Szentbalázs települések közti területen kezdték meg, ahol találtak egy feltételezett sírt, amit elkezdtek ásni, és úgy vélték, hogy a fiúnak szánták. A sírhelynél vért és szövetmaradványokat is találtak. Pénteken a keresést áttették Toponár közelébe, és ott később ráakadtak a fiú holttestére. A holttest a Kaposvári Egyetem mögötti erdőben volt.

A rendőrség az indítékot még nem ismeri pontosan, de vannak feltevéseik. Nagyjából ismerik az elkövetés „eszközrendszerét”, például találtak egy ásót, és a vallomásokból is derültek ki információk. Elhangzott, hogy a nyomozók azt érzékelték, hogy a feltételezett elkövetők „menekülnek, mondanak valótlan információkat, tévútra akarnak terelni minket.” Piros Attila elmondta, hogy a nyomozás lezárulása után részletes ismertetőt tartanak az esetről.

 

Forrás:MTI, Index