Tegnap hajnalban az ártándi Vámhivatalnál kívánt belépni Magyarország területére egy német utas az általa vezetett lakóautóval. A lakókocsi átvizsgálása során kiderült, hogy a jármű házilag csempészetre van átalakítva.
A külföldi állampolgár vámköteles árut nem jelentett be, azonban a szolgálatban lévő pénzügyőr tételes vámvizsgálat megtartása mellett döntött, ezért a másodlagos vizsgálóhelyre irányította a járművet. A német sofőr úgy tett mintha eleget tenne a kérésnek, majd gázt adva az útlevelét és a forgalmi engedélyt hátrahagyva elhajtott az átkelőhelyről. A pénzügyőrök üldözőbe vették a menekülőt és Debrecen határában sikerült is megállítaniuk. A sofőrt kiszállították a kocsiból és elvették tőle a jármű indítókulcsát. Ekkor a sofőr engedélyt kért, hogy a lakótérben utazó kutyájához beszálljon és inni adjon neki. Miután beszállt a lakótérbe elővette a jármű pótkulcsát és ismét elhajtott úgy, hogy az őt feltartóztatni akaró vámosokat majdnem elütötte. A hajszának Debrecenben lett vége, ahol a rendőrség járőreivel közösen megállásra kényszerítették a pénzügyőrök az ámokfutót.
Az átvizsgáláskor kiderült, hogy a gépkocsi alváza, mindkét oldala és a teteje is duplára volt kialakítva, valamint a lakótérben lévő két ágy is üreges volt. A lakókocsiban összesen 20 000 doboz magyar adójegy nélküli cigaretta volt elrejtve, amelynek belföldi értéke meghaladja a 11 millió forintot. Az átalakított gépjárművet és a nagy mennyiségű dohányterméket a pénzügyőrök lefoglalták, a német sofőrrel szemben pedig csempészet bűncselekmény elkövetése miatt eljárást vezettek be. Az ügy kapcsán várható jövedéki bírság meghaladja a 20 millió forintot.
id