Egyetemista lányra támadt!

Kékhírek - 2007-06-24

2007. június 12-én 22 óra körüli időben egy 21 éves miskolci egyetemista Debrecenben, a Móricz Zsigmond körúton kollégiumi szálláshelyére tartott, amikor összetalálkozott egy számára ismeretlen férfival. Az ismeretlen személy a 21 éves sértettet a karjánál fogva bevonszolta az út menti erdőbe, bántalmazta, ököllel fejbe ütötte, nadrágját és alsóneműjét lehúzta, majd közösülésre kényszerítette.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

Az elkövető 37-38 éves, kb. 170-175 cm magas, átlagos testalkatú, széles vállú, kerek arcú, rövid barna hajú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor sötét színű nadrágot és rövid ujjú pólót viselt, valamint egy közepes vastagságú, hosszabb lánc volt a nyakában.

 

Kérjük, hogy aki a mellékelt rajzon látható férfit felismeri, kilétével, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, személyesen (Debrecen, Budai É. u. 4. szám „E” fszt. 1. szám alatti hivatali helyiségében), vagy telefonon az 516-400/22-92-es melléken. Várjuk azon személyek jelentkezését is, akik aznap este a környéken jártak és a történtekkel kapcsolatban bármilyen érdemleges információval rendelkeznek.

 

A bejelentő személyét a rendőrség bizalmasan kezeli.