Életfogytiglani fegyházbüntetés felfegyverkezve elkövetett rablás miatt

Kékhírek - 2021-02-16

Többszörös visszaesőként életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy férfit, aki társaival kirabolt egy vállalkozót 2017 nyarán.

Az ítélőtábla a keddi jogerős ítéletről tájékoztató közleményében azt írta: a férfit csoportosan, felfegyverkezve, jelentős értékre elkövetett rablás miatt ítélték el, a másodrendű vádlott 13 év fegyházbüntetést kapott. Harmadik - mindeddig ismeretlen - társukkal együtt raboltak ki egy pécsi vállalkozót 2017 június 17-én.

A vállalkozó házába behatolva a maszkot viselő vádlottak a sértettet a földre lökték, hasra fektették, kezeit összekötötték, többször megütötték, miközben pénz és értéktárgyak után kutattak.

Amikor a vállalkozó közölte, hogy nem tart pénzt a lakásban, az egyik elkövető a fülei levágásával fenyegette meg, majd egy konyhakéssel metszéseket is ejtett mindkét fülén. A tettesek megtalálták a sértett táskáját, amelyben egyebek mellett csaknem tízmillió forintnyi pénz volt.A támadók a megszerzett értékekkel elmenekültek.

Az elsőrendű vádlottat néhány órával később fogták el, csaknem 8,5 millió forintot találtak nála.A másodrendű vádlottat több mint egy évvel a cselekmény elkövetése után azonosították DNS-nyomok alapján.Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék 2019-ben csoportosan, felfegyverkezve, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, ezért az elsőrendű vádlottat erőszakos többszörös visszaesőként életfogytig tartó fegyházra, másodrendű vádlott-társát - szintén többszörös visszaesőként - 13 év fegyházra ítélte, azzal, hogy a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A Pécsi Ítélőtábla a vádlottak cselekményét társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettének is minősítette. Rendelkezett arról, hogy az elsőrendű vádlott legkorábban huszonöt év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. A másodrendű vádlottat a tábla nem többszörös, hanem különös visszaesőnek minősítette.Az ítélet jogerős.