Elfogott tolvajok

Kékhírek - 2010-06-29
Egyenruhások járják Berettyóújfalu utcáit éjszakánként, és civil ruhás rendőrök is akik, un. bűnügyi portyaszolgálatot látnak el. Ennek első eredménye hat személy elfogása és előállítása volt a napokban. Az éjszaki órákban a nyomozók két gyanúsan viselkedő fiatalra figyeltek fel. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a két fiatalnál lévő zsákban egy családi ház udvaráról eltulajdonított un. napelemes lámpák vannak.

Egy másik esetben pedig, négy férfit fogtak el, akik nem sokkal a rendőri igazoltatás előtt törtek be a város külterületén található tanya raktárépületébe. Onnan egy kb. 300 kg-os acélhengert tulajdonítottak el, amit színesfémként kívántak értékesíteni. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a szállításhoz használt autó ellenőrzésekor, a rendőrök megtalálták. A gyanúsítottak ellen mindkét esetben lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

 

 

Nemcsak a bűnügyi állománynak volt sikeres elfogása Berettyóújfalu területén az elmúlt napokban, de egy rendészeti szakközépiskolás - aki jelenleg a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon tölti gyakorlatát - és egy szabadnapos határrendész kolléga is jeleskedett. Ők a helyszín közelében elfogták azt a 18 éves berettyóújfalui férfit, aki egy utcán sétáló asszony kezéből tépte ki annak táskáját. A megkárosított asszony hangos kiabálása a rendőrtanuló illetve a rendőr azonnal a nő segítségére siettek. Ennek köszönhetően a közelben elfogták az elkövetőt, aki addigra már megszabadult a táskától, illetve a pénztárcától is. A táskát és a kiürített pénztárcát a közelben megtalálták.  A férfit előállították, ellene lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.