Elhagyta a helyszínt!

Kékhírek - 2008-08-21

2008-án augusztus 20-án 15.20 órakor személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Debrecen belterületén. Egy szürke színű Renault Clio típusú személygépkocsi haladt a fenti időben a Bálint Zoltán utcán, majd az Őz utcára balra kívánt bekanyarodni. Az útkereszteződéshez érve nem biztosított elsőbbséget a vele szemben közlekedő motorkerékpárosnak, így összeütköztek.

A balesetet okozó jármű megállás nélkül továbbhajtott a Lahner utca irányába.

A motorkerékpár vezetője súlyos, míg utasa könnyű sérülést szenvedett.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság nagy erőkkel keresi a balesetben részes Renault vezetőjét!

 

Kérjük, hogy aki szemtanúja volt a balesetnek, illetve a fenti időpontban az adott útszakaszon közlekedett, s látta az ott történteket, illetve az általunk keresett gépkocsi holléte vonatkozásában információval rendelkezik, jelentkezzen.

 

Bejelentéseiket fogadjuk a 107-es, illetve 112-es ingyenesen hívható számokon fogadjuk.