Előzetes letartóztatásban a kabai rabló

Kékhírek - 2008-03-11

Társával együtt egyedülálló asszonyokhoz tört be, ékszert és pénzt követelt az a 18 éves püspökladányi fiatalember, akit a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezett. Társa szabadlábon védekezhet.

A  két férfi, 2008. február 27-én éjszaka lakásában rátámadt egy 68 éves asszonyra. A bejárati ajtót befeszítették, majd a házban egyedül élő megrémült nőt késsel megfenyegették, arra kényszeríttették, hogy adja át ékszereit.

Az ékszerek átvétele után a lakásból készpénzt is magukkal vittek, az akkor még ismeretlen tettesek.  A sértett sérülések nélkül úszta meg a támadást. Ugyanezen a napon este, szintén kabai lakásában megfenyegettek egy 78 éves asszonyt, hogy adja át értékeit. A nő ennek nem tett eleget, mire a támadók átkutatták a lakást, de nem találtak semmit. Ezt megelőzően késő délután Kabán betörtek egy lakásba, ahonnan műszaki cikkeket és ékszereket vittek el.   

 

A nyomozás során a szálak két kabai férfihez vezettek, akiket rablás, rablás bűntett kísérlete, lopás bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított 2008. február 12-én szökött meg az Aszódi Fiúnevelő Intézetből, ahol 1 éves büntetését töltötte lopás bűncselekmény miatt.