Fegyveres rablás  Hajdúböszörményben

Kékhírek - 2012-04-23

A megyei rendőrfőkapitányság központi ügyeletére április 21-én éjfél után érkezett a bejelentés egy hajdúböszörményi lakostól, hogy néhány perccel a bejelentését megelőzően a családi házukba két – az arcukat maszkkal eltakaró – ismeretlen személy tört be. Az egyikük, a kezében fegyvernek látszó tárggyal fenyegetve arra kényszerítette, hogy a házban lévő pénzüket adja át részükre.

Az ingatlan tulajdonosa a kényszer és fenyegetés hatására az elkövetőknek átadott 3,3 millió forintot, akik ezt követően a kézpénzzel ismeretlen helyre távoztak.

 

 A bejelentést után a rendőrség munkatársai rövid időn belül megjelentek az elkövetés helyszínén, megkezdték az adatgyűjtést és a szükséges eljárási cselekmények végrehajtását az ismeretlen tettesek azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.

 

 A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján 2012. április 21-én a délutáni órákban a bűnügyi osztály nyomozói a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 2 hajdúböszörményi és 1 debreceni lakost fogtak el és állítottak elő a rendőrségre. A 3 férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

 

 A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.