Gépkocsis ámokfutó letartóztatását rendelte el a bíróság

Kékhírek - 2022-02-10

Elrendelte a debreceni Járásbíróság csütörtökön egy hónapra annak az ámokfutónak a letartóztatását, akit több mint száz kilométeres autós üldözés után fogtak el a rendőrök

Dobó Dénes, Debreceni Törvényszék szóvivője jelezte: a bíróság szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és megalapozottan tartani lehet attól, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követne el.

Az ámokfutó férfi tudatosan nem állt meg a rendőri jelzésre, és már korábban is előfordult, hogy jogosítvány nélkül vezetett - tette hozzá a szóvivő.

A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint a férfival szemben személy elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett közúti veszélyeztetés bűntette miatt rendeltek el nyomozást.

A rendőrök kedden kora hajnalban Debrecenben akartak leállítani egy személygépkocsit, de a sofőr nem állt meg, mert nem volt érvényes vezetői engedélye; a 4-es főúton Püspökladány irányába menekült - írták.

Az autót több rendőrségi gépkocsi követte, a sofőrt ismétlődően megállásra szólították fel, de hiába. A nagy sebességgel hajtó gépkocsivezető végül az autóval a Nádudvar-Hajdúszoboszló-Hajdúszovát útvonalon visszaérkezett Debrecenbe, ahol a földutakon a rendőrök szem elől tévesztették.

A közlemény szerint rövid időn belül a készenléti rendőrség tagjai megtalálták az álló, de járó motorú járművet, az abban ülő férfit megpróbálták intézkedés alá vonni, de a sofőr újra menekülni kezdett.

A férfit a négysávos 47-es főúton megpróbálták úgy megállítani, hogy egy rendőrségi gépkocsi a belső sávban keresztben megállt, míg egy rendőr a külső sávban érkező autót az úttest szélén állva, fehér fényű lámpával körözve megállásra utasította.

Amikor a férfi a fényvisszaverő csíkkal ellátott egyenruhában lévő rendőrt meglátta, a gépjárművét az óránkénti 120-140 kilométeres sebességet nem csökkentve felé kormányozta. A rendőr elugrott a gépkocsi elől, csak úgy tudta elkerülni, hogy az autó elüsse - írta az ügyészség.

A gyanúsított tagadta a bűncselekmények elkövetését és fellebbezett a letartóztatását elrendelő bírósági határozat ellen, így az nem végleges - mondta Dobó Dénes.