Gyors elfogás

Kékhírek - 2008-07-28

Július 23-án 11 óra 50 perc körüli időben egy 71 éves nő bevásárlásból tartott hazafelé a Táncsics utcán, amikor arra lett figyelmes, hogy követik. Gyorsított a léptein, azonban egy ismeretlen személy ekkor hátulról megszorította a nyakát, befogta a száját, míg ez idő alatt másik társa a nő táskáját ragadta magával, majd a két ismeretlen személy elfutott a helyszínről.

A nő csak ekkor tudott segítségért kiáltani, melyre egy közelben lakó férfi lett figyelmes, aki értesítette a rendőrséget.

 

Éjfél után a rendőrök – járőrszolgálat ellátása közben – két „gyanús” fiatalt észleltek egy bankautomata közelében, egyikük fején harisnyával. A rendőrök észlelésekor eldobták a bankkártyát, majd menekülni próbáltak, de nem jártak sikerrel, előállításra kerültek a Debreceni Rendőrkapitányságra.

 

A kihallgatásuk során megállapítást nyert, hogy a bankkártya a délelőtt kirabolt idős néni nevére szól. A 22 éves bojti, a 24 éves debreceni elkövetők büntetett előéletűek. Jelenleg őrizetben vannak és előterjesztést tettünk az ügyészség felé előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 

 

 Rablás:

 

„Aki idegen dolgot jogtalan elsajátítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évi terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

 

„A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást csoportosan követik el.”