Halálos közúti baleset szemtanúit keressük!

Kékhírek - 2007-06-28

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálatot folytat az alábbi közlekedési baleset ügyében.

2007. május 08-án 18 óra 30 perc körüli időben egy 29 éves debreceni nő az általa vezetett szürke színű, Suzuki Sedan típusú személygépkocsival közlekedett Debrecenben a Faraktár utcán a Kolónia utca felől a Szenczi Mihály tér irányába a menetiránya szerinti külső forgalmi sávban.

A fiatal nő haladása során – eddig ismeretlen okból - járműve felett az irányítást elvesztette, megcsúszott és átsodródott a menetiránya szerinti bal oldalba, ahol először a kiemelt járdaszegélynek ütközött, majd egy betonkerítésnek csapódott, végül a Faraktár utca 87. szám előtti útszakaszon egy villanyoszlopnak ütközve állt meg.

 

A baleset során a gépkocsi bal hátsó utasa, egy 33 éves fiatalember a helyszínen az életét vesztette. A gépkocsi vezetője, valamint másik két utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok a személyek, akik aznap a környéken jártak, észlelték a balesetet; annak körülményeiről bármilyen érdemleges információval rendelkeznek.

 

Jelentkezni lehet személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán ( Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. szám „D” épület I/5. sz. hivatali helyiségében ) illetve telefonon munkaidőben az 52/516-400/25-41-es melléken, vagy az éjjel-nappal ingyenesen hívható 107-es, vagy 112-es  segélyhívókon.

 

A bejelentő személyét a rendőrség mindig bizalmasan kezeli!