High Tech-Crimes Nemzetközi Kurzus Debrecenben

Kékhírek - 2008-10-09

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, és az IPA Magyar Szekció Debreceni Szervezete, valamint  a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Hajdú- Bihar Megyei Szervezetével közösen – külföldi előadók részvételével – „Csúcs-technológia a bűnözésben” avagy  „A bűnözés hálója és a Világháló”  címmel,  2 napos, Nemzetközi Kurzust rendez.

Napjainkban olyan nagy ütemű az információtechnológiai eszközök, módszerek fejlődése, hogy szinte már követhetetlen. Az internetes szolgáltatók adatai szerint, naponta 100 milliárd e-mailt kapnak a felhasználók.

Az FBI 2007. évi statisztikái szerint az internetes csalások 75 százalékát úgynevezett „spam”-okkal – kéretlen reklámlevelekkel – követik el „behálózva” ezzel áldozataikat. A kiberbűnözők pedig évente közel 239 milliárd dollár kárt okoznak üzelmeikkel.

Főkapitányságunk nyomozói ez év elején részt vehettek egy tanulmányúton – az Európai Bizottság TAIEX projekt keretében – Angliában, ahol megismerkedtek az ilyen típusú bűncselekményekkel és tanulmányozták azok nyomozását, megelőzését.

 

Az ott szerzett ismeretek hasznosítása, tovább adása érdekében született meg a Nemzetközi Kurzus gondolat, melynek szervezését az IPA Magyar Szekció Debreceni szervezete segítette és támogatta. A kurzuson több országos pénzintézmény bankbiztonsági vezetője is képviselteti magát.  Az előadók között Angliából érkezett szakemberek is vannak.

 

Mi sem igazolja jobban ennek a rendezvénynek az időszerűségét, mint a tegnap történt eset. A Vám-És Pénzügyőrség Fővámhivatal Debrecen - Ártánd kirendeltsége tett feljelentés a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrsén. Az ártándi határátkelőhelyen egy moldáv-román állampolgár jelentkezett belépésre, egy Mercedes típusú mikrobusszal. A kisbuszban 4 utas volt.

 

A pénzügyőrök átvizsgálták a kisbuszt, melynek utasterében a hangszórók mögé elrejtve egy csomagot találtak. A csomagban 7 db. Kártyanyílást tartalmazó bankautomata előlap, egy műanyag flakonban az előlapok lefestésére szolgáló festék volt. A ruházat és csomag átvizsgálás során még 5 bankkártya is előkerült.

 

A Biharkeresztesi Rendőrőrs nyomozói a 41 éves férfit készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy a csomagot egy férfitól kapta, és Londonba kellett volna szállítania.