A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy nemzetközi drogkartell megbízásából Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, valamint 19 társával szemben, akik Kolumbiából származó, majd Nyugat-Európában értékesített kábítószerek után befolyt, összesen 46 milliárd forintnak megfelelő összeg tisztára mosásában vettek részt.
A vádirat szerint egy kolumbiai bűnszervezet tagjai annak érdekében, hogy a főként Nyugat-Európában terjesztett kábítószerek - elsősorban kokain - kereskedelméből származó pénzek bűnös eredetét leplezzék, 2006 után megegyeztek az ügy fő vádlottjával, az 1980-as évektől Magyarországon élő, Budapesten letelepedett vietnámi állampolgárral, hogy anyagi haszon ellenében segítséget nyújt nekik a drogpénzek "tisztára mosásában" - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Azt írták, hogy a vietnámi férfi 2007 és 2014 között egy olyan bűnszervezetet épített ki és működtetett, amelynek célja az volt, hogy a kolumbiai drogkereskedelemből származó bűnös pénzt különböző európai országokból összegyűjtsék, rejtve Magyarországra szállítsák, majd banki szolgáltatások igénybevételével tisztára mossák.
A kolumbiai megbízókkal kizárólag a vietnámi vádlott tartotta a kapcsolatot, és az általuk adott utasításoknak megfelelően járt el.
A vádlott a bűnszervezetbe közvetítőket, illetve rajtuk keresztül futárokat, és befizetést teljesítő személyeket vont be, anyagi haszon ígéretével - tették hozzá.
A külföldre kiküldött futárok a kábítószer-kereskedelemből származó, nagy összegű euró és dollár készpénzcsomagokat, elsősorban Hollandiából, Belgiumból, Németországból és Spanyolországból, kifejezetten rejtett szállításra kialakított személy- és tehergépjárművekben hozták Magyarországra.
A Magyarországra szállított pénzösszeget a futárok átadták a közvetítőknek, akik azt átszámolták, végül a bűnszervezet tagjai Magyarországon és Szlovákiában bankszámlákat nyitottak, amelyekre a pénzt befizették, majd onnan távol-keleti cégek számláira utalták tovább.
Az ügynek 20 vádlottja van: a bűnszervezet vietnámi irányítója mellett 19 magyar állampolgár, akik a vád szerint az erre a célra megnyitott bankszámlákra pénzbefizetéseket teljesítettek, illetve esetenként közreműködtek a tovább utalásban is.
A Fővárosi Főügyészség a bűnszervezet vietnámi irányítójával és társaival szemben bűnszervezetben, különösen nagy értéket meghaladó értékre elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, amelyben valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
A főügyészség emellett a vietnámi vádlott esetében Magyarország területéről történő határozott idejű kiutasításra, a többi vádlottal szemben pedig pénzbüntetés kiszabására is indítványt tett - áll a közleményben.