Illegális bevándorlás - Több tucat ember haláláért felelősnek tartott feltételezett embercsempészt fogtak el Németországban

Kékhírek - 2017-10-26

Elfogtak Németországban egy feltételezett embercsempészt, aki a hatóságok szerint felelős több mint ötven menekült haláláért - jelentette csütörtökön a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

Az iraki férfi a kieli ügyészség szerint 2015-ben megpróbált Törökországból Görögországba eljuttatni egy csoport menekültet az Égei-tengeren keresztül. Hajójuk elsüllyedt, és a szerencsétlenségben életét vesztette 54 ember.

A most 27 éves férfi a tragédia után folytatta útját Németország felé, végül a Strande nevű Kiel melletti településen helyezték el menedékkérőként. A szövetségi rendőrség egységei ott fogták el a napokban. Időközben előzetes letartóztatásba helyezték.

A gyanúsított ugyan Törökországban szervezte az embercsempész utat, és a végzetes baleset is török területen történt, a kieli ügyészség mégis eljárás alá vonja, arra hivatkozva, hogy németországi illetőségű, és valószínűtlen, hogy a török igazságszolgáltatás felelősségre vonná a terhére rótt bűncselekményekért. A hatóság szerint a nyomozás hamarosan befejeződik, és vádat emelnek az iraki férfi ellen, aki akár 15 évre börtönbe kerülhet.